h, 2011-10-31 09:14

Levelek

Dombi György:

Nekem 2010. április 15-én volt a PRK műtét mindkét szememen(-1,75/-1,75). MásFél éves(1,5) tapasztalataim alapján nagyon elégedett vagyok a műtét eredményével. Tökéletesen látok. Életem talán legjobb döntését hoztam meg, sosem bántam meg,h.a műtét mellett döntöttem.Bárkinek akinek egy kis bátortalanság környékezi,azoknak csak ajánlom gondolkozzanak azon el h.a műtét után egy teljesen új világ volt megnyilni számára.
Én képes voltam közel 1500 km_et is utazni ezért a műtétért,és utazom azota is a kontrolok miatt, mivel én Romániábol vagyok.Egy másodpercig sem bántam meg.Hihetetlen magabiztosság és kedvesség fogadja az embert, amitől megnyugvás fogja övezni,ami nagyon fontos.NEM éreztem,éreztették h.más országból vagyok.Mindenkinek kivánok elszántságok és kicsi türelmet a műtét utáni pár napra, ami picit kellemetlen,de majd az eredmeny feledtet.Itt köszönöm meg az akkori barátnőmnek(azóta már a feleségem) hogy mellettem volt és biztatott a nehéz pillanatokban.
Sportoloként elmondhatom megváltozott az életem.
1000xer köszönom a FOCUS MEDICAL nak.

Szabó Franciska:

Szeretném én is megosztani veletek az én élményeimet.Nagyon magas dioptriáim voltak, egyik szemem 6,75, a másik 11 dioptriás volt.Aki hasonló rossz szemmel él, az tudja, hogy ilyen szemekkel már minden csak foltokban látszik, még a lakásban sem lehet közlekedni szemüveg nélkül és sorolhatnám a számtalan nehézséget. Fél éve volt az Intralasik műtétem, minden remekül sikerült! 0 dioptriám van, semmilyen korrekcióra nem szorulok, jelentősen jobban látok, mint régen kontaktlencsével, illetve szemüveggel.Semmi problémám nem volt a műtétet követően sem, rohamos volt a változás, és az elmúlt fél év alatt is még tökéletesedett a látásom.Igazából csodaként élem meg még mindig, és leírhatatlan boldogság önt el, amikor csak ráeszmélek, hogy milyen szuper a látásom. Nagyon sokszor előfordul, hogy megyek az utcán valakivel és messzebbről már el tudok olvasni valamit, mint a mellettem lévő, jó szemű ember, és ekkor mindig megjegyzik, hogy "te aztán tényleg jól látsz":)))Azt hiszem azoknak, akiknek ilyen rossz a látása, mint nekem volt, egyértelműen megéri a műtétre áldozni!Nagyon köszönök mindent a Focus Medical egész csapatának, kivétel nélkül mindenki úgy foglalkozott velem minden alkalommal, mintha én lennék az egyetlen, akivel foglalkozni kell, azt gondolom, valahol itt kezdődik, pontosabban EZ a szolgáltatás és a profizmus!Külön köszönet Dr. Kerekes Julianna doktornőnek,akitől mondhatom, hogy új életet kaptam, és aki velem együtt örült minden alkalommal a sikernek!Szabó Franciska

Székely-Szendrei Zoltán:

Napra pontosan fél éve volt a PRK műtétem.
Ezúton szeretném megköszönni mégegyszer a FM összes munkatársának a segítséget!
Külön köszönet Hrubos Beának a nyugtató szavakért és a kérdéseim precíz megválaszolásáért! :)

Végh Tamás:

Nekem 2002-ben volt a szemműtétem a Focus Medical-nál!!
-5.5 és cilinderes volt mind a két szemem!!Teljesen meggyógyult,azóta sincs semmi problémám vele!!!13 éves koromtól 27 éves koromig viseltem azt a fránya szemüveget.
Zavart a munka,sportolás közben,rossz időben ha bementem vhová egyből bepárásodott,és nem láttam semmit,de ha levettem akkor sem.
Életem egyik legjobb döntése volt ez a műtét,és ajánlom mindenkinek,aki más életet akar élni!!
Köszönet,és üdv mindenkinek:Végh Tamás

Mácsai Lilla:

Általános harmadik osztályában kezdődött a szemem romlása, és ha úgy számoljuk, fél életemben szemüveget hordtam, egyre erősebbeket, míg a szemüveg nélküli bármely cselekvés rendkívül veszélyes lett volna, hacsak nem teljesen ismert környezetben voltam(lsd otthon). Mikorra odajutottunk, hogy lássunk neki, a bal szemem -12-es volt cilinderekkel együtt, és ez sok félelemre adott okot.
A fájdalom és zavarmentes, szakszerű vizsgálat, a barátságos, emberközeli hangulat, és a hír, hogy igen, műthető, mind megkönnyítették, hogy repüljön az idő a műtétig, és utána is, a gyógyulás időszakában.
Nem hiszem, hogy el fogom felejteni, milyen érzés volt kisétálni az ajtón, először viselve rendes napszemüveget, mindenféle látássegítő eszköz nélkül. És sosem felejtem el az első ébredéseket, mikor is a világ nem azután került helyére, miután feltettem a szemüveget, mert immár saját magam láthattam mindent.
Külön köszönetet szeretnék mondani Dr. Kónya Zsuzsannának, aki ez első pillanatoktól az utolsó kontrollig végigkísérte a folyamatot, és legalább annyira örült a gyógyulásnak, mint én.
Az élet humora, hogy a rosszabbul látó szemem immáron lekörözi bárki egészséges szemét a maga 110%-val.

h, 2011-10-31 07:46

Tájékoztató filmjeink és pácienseinkkel forgatott videók

Iratkozzon fel a Focus Medical YouTube csatornájára, hogy elsőként értesüljön az új videókról!

h, 2011-10-31 06:34

Facebook videópályázatunkra érkezett kisfilmek

Iratkozzon fel a Focus Medical YouTube csatornájára, hogy elsőként értesüljön az új videókról!

v, 2011-10-30 19:24

Pácienseink mondták...

Pácienseinkkel forgatott videók

Tájékoztató és pácienseinkkel forgatott filmek gyüjteménye. Vallomások, hogy miért választották a lézeres szemműtétet, mit éreztek a kezelés során és mit tapasztaltak utána.
Tovább »

Levelek

Szemüveg ,  kontaktlencse  - lézerszemészet?
Pácienseink által írt postai és elektronikus üzenetek, köszönetek gyűjteménye.
Tovább »

Facebook videópályázatunkra érkezett kisfilmek

2011. júliusában videópályázatot hirdettünk. A beküldött kisfilmeket gyűjtöttük itt össze.
Tovább »
p, 2011-10-28 10:18

Vidéki orvoshálózat

Vidéki pácienseink számára -az utazás csökkentése érdekében- regionális hálózatot alakítottunk ki.

Az alábbi térképen látható a regionális orvoshálózatunk. Az elérhetőségekről és feltételekről további információt a vizsgálaton tudunk adni.

Vidéki hálózat

cs, 2011-10-27 01:06

Miért kell 2 nap, hogy eldobd a szemüveged?

  • 1. nap: alkalmassági vizsgálat - enélkül még nem megy és szerintünk Te sem szeretnéd...
  • 2. nap: kezelés.
  • 3. nap: ha érdekel, hogy mit tapasztalt és csinált Andro az IntraLASIK kezelésének másnapján, nézd meg a filmet!

Regisztrálj, visszahívunk és részt vehetsz a lézerkezelést megelőző alkalmassági vizsgálaton INGYEN!

Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!
Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!
Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!
Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!
cs, 2011-06-09 13:04

Facebook kampány eredménye

Kedves Játékosok!

Megvan a nyertes: Császár Mihály "Rövidebb kézzel olvass!" javaslata kapta legtöbb szavazatot, 1.286-ot, így ő nyerte a 268.000 Ft-ot! Gratulálunk!

A további 10 legtöbb szavazatot kapott javaslattevő ingyen választhat egy napszemüveget klinikánkon, a javaslatok listáját alábbi táblázatban lehet megtalálni. Természetesen a nyerteseket e-mailben külön is értesítjük.

A többi javaslattevő féláron kap napszemüveget klinikánkon, júniusban! Köszönjük a játékot, és gratulálunk a nyerteseknek!

Helyezés Javaslat
2. Lézerfény élességű olvasás!
3. Éles látás szemüveg nélkül, kezelés fájdalmak nélkül. (Sharp vision without glasses, leser treatment without soreness.)
4. LikiLuk Med
5. Látásjavulás olvasószemüveg nélkül? A focus medical segít Önnek hogy ne kelljen állandóan a szemüvegét tisztogatni!
6. F.sólyomszem kezelés
7. Látom-ás!
8. macskaszem
9. VisszateSZEM
10. Éles Látás Élet Zavartalanul Kortalanul(ÉLÉZK) avagy- Élet Lézeres Kezeléssel
11. közellézer

 

cs, 2011-02-24 12:04

Orvosi garancia a lézeres szemműtétekre

A nemzetközi viszonylatban is nagy tapasztalati bázis és a hazánkban egyedülálló csúcstechnika alapján írásos GARANCIÁT vállalunk a kezelésinkre.

Az első vizsgálat során megállapítjuk, sőt egyértelműen írásba is adjuk, milyen mértékű látásjavulásra számítunk tapasztalataink alapján. Előre megmondjuk Önnek, hogy hány dioptria javulást tudunk elérni, ha szervezete a szokásos módon reagál a kezelésre.

Egyetlen tényező van, amit sem több ezer kezelés tapasztalatának, sem a legkorszerűbb technikának a birtokában nem lehet előre megjósolni, ez pedig a gyógyulási folyamat szokásostól való esetleges eltérése. Ez az egyéni reakció azt jelenti, hogy a sejtek túlságosan "szorgalmasan" igyekeznek visszaállítani az eredeti (hibás) szaruhártya formát. Ennek a fokozott aktivitásnak következtében kisebb lehet a javulás a vártnál. Az egyéni reakciót az orvostudomány általában a páciens kockázataként kezeli.

A FOCUS MEDICAL orvosi garanciája keretében a kockázatot átvállaljuk: orvosi garanciánk életbe lép, ha az előre jelzettnél kisebb mértékű látásjavulást sikerül csak elérnünk.

Egyszerű példával élve, ha valakinek 6 dioptria végleges javulást ígérünk, de csak 5 dioptriát sikerülne javítanunk, díjmentesen megismételjük a kezelést annak érdekében, hogy elérjük a várt látásjavulást. Amennyiben ennek bármilyen akadálya lenne, a kezelés teljes összegét visszatérítjük, az 5 dioptriányi javulás ez esetben ingyen volt.

sze, 2010-12-29 07:03

Orvosok részére

PRK (PhotoRefractive Keratectomy)

Excimer lézerrel végzett eljárás, melynek során a cornea vastagságát, alakját megváltoztatva nagy optikai pontossággal és stabilitással korrigálható a szem refrakciós hibája. A fotoabláció az epithelium alatt, a corneális stroma felszíni rétegeiben történik. A PRK kezelést 18-65 év közötti életkorban, stabil fénytörési hiba esetén végezzük. Alkalmas a myopia /-12,0 Dioptriáig/, a hypermetropia /+5,0 Dioptriáig/, és az astigmia /-6,0, ill. +5,0 cylinderig/ megszüntetésére. A presbyopia a PRK eljárással nem korrigálható, ezért a presbyop korú pácienseknek a lézerkezelés után szükséges a közeli korrekció használata.

Szembetegségekből eredő látásromlás /pl. cataracta, glaucoma, macula degeneratió, keratoconus/ PRK kezeléssel nem javítható. Amblyopia esetén, annak mértékétől és a refrakciós hibától függően egyéni elbírálás szükséges. Terhesség, laktáció idején, valamint pacemakerrel rendelkező pacienseknél a lézerkezelés nem végezhető. PRK kezelés ellenjavallatát képezi még az IDDM, több mint 10 éve fennálló NIDDM, kollagén betegségek, rosacea, keloid hajlam, súlyos száraz szem syndroma.

PRK kezelésre való alkalmasság elbírálásánál fontos szempont a cornea centrális vastagsága.

Dioptriánként 12-14 mikrometer eltávolítása szükséges, ez függ a kezelési átmérőtől is. Minél nagyobb átmérőben kezelünk, annál nagyobb az eltávolított szövetmennyiség. A nagyobb átmérő használata a postoperativ káprázás kivédése szemponjából lényeges.

Ahhoz, hogy a szem biomechanikai stabilitása ne változzon, a cornea centrális vastagságát nem csökkentjük 400 mikrometer alá. Ezért a kezelhető dioptria mértéke függ a kiindulási pachymetriás értéktől.

A lézerkezelést Humacain szemcseppel történő anesztéziában végezzük. Az epitheliumot a kezelendő átmérőnek megfelelően mechanikusan távolítjuk el. A számítógép vezérelt excimer lézer a paciens adatai alapján átformálja a stroma felszíni rétegeit. Ezáltal az optikai zónában úgy változik meg a cornea törőereje, hogy a retinára már éles kép vetül. A PRK kezelés 1-2 percet vesz igénybe, egyszerű, gyors, fájdalommentes. A kezelés végén a corneára terápiás célból lágy kontaktlencsét illesztünk, mely átlátszó kötésként védi a kezelt területet, segíti a reepithelizációt, csökkenti a panaszokat. A felszíni hámréteg záródásáig, 2-3 napig még érzékeny a szem, könnyezés, idegentest érzés, égő érzés előfordulhat. A pacienseket naponta ellenőrizzük, majd a felszíni hámsejtsor záródása után, általában a 3. napon a védő kontaktlencsét eltávolítjuk.

A következő kontroll vizsgálatot a 7-10 nap között végezzük, majd fél éven keresztül havonta van ellenőrzés. PRK kezelést követően fél évig tart az utókezelés, ami szteroid tartalmú szemcseppek használatát, és szigorú UV védelmet jelent.

A cornea élő szövetként törekszik a regenerálódásra, amit a regresszió megakadályozása miatt gátolni kell. Az UV-B terhelés a gyógyulási válaszreakciót jelentősen módosíthatja, az elülső stromális morfológia rendeződését hátráltathatja, Haze kialakulását fokozhatja. A fél éves eredmény már véglegesnek tekinthető. A szemen látható nyoma a PRK kezelésnek nem marad, úgy kell tekinteni, mint egy ép, egészséges szemet.

PRK kezelésen átesett szem nem sérülékenyebb, szembetegségek kialakulásának kockázata nem nő. Semmilyen fizikai terhelésnek, sportnak, spontán szülésnek nem képezi ellenjavallatát.

 

Az IntraLasik kezelésről

Régi igény a lézeres szemsebészetben, hogy a cornea törőerejének változtatását ne a felszínen, hanem a felszín alatt végezzük. Több oka is van ennek, a két legfontosabb a lényegesen nagyobb paciens komfort és a regressio szinte teljes hiánya.

A LASIK eljárás bevezetését is ez az igény szülte annak idején, azonban a sok szövődmény mára nyilvánvalóvá tette, hogy a LASIK-nál sokkal biztonságosabb, nagyobb prediktivitású, reprodukálhatóságú eljárásra van szükség. A femtolézer bevezetése végül maradéktalanul megoldotta ezt a problémát.

A fotodiszrupción alapuló corneasebészetben használt lézertípusok közül a femtosecundumos lézer hullámhossza az infravörös tartományba esik, 1053 nanométer. A jól fókuszálható lézersugár precíz felület alatti hatást vált ki. A segítségével elkészített védőlebeny felhajtása után az alkalmazott excimer lézer felületi hatásával a kívánt dioptria eltávolításra kerül.

A femtosecundumos lézerkészülék működési elve:

A kis méretűvé fókuszált lézerimpulzusok hatására a fókuszpontban a cornea szövetében mikroplazma keletkezik, elpárologtatva kb. 1 mikron szövetet. Minden egyes impulzus körül gázt és vizet tartalmazó mikrobuborék keletkezik. A szorosan egymás mellett képződő gázbuborékok összekapcsolódnak és egy síkot képeznek. Ez a sík helyettesíti a LASIK vágási felszínét, azzal az óriási különbséggel, hogy a vágás széle sugárirányú, így tökéletesen megakadályozza a lebeny későbbi elmozdulását.

A femtosecundumos lézer dióda pumpált Nd:üveg lézer, 1053 nanométer hullámhosszúságú. Impulzushossza 500-800 femtosecundum, impulzusenergiája 0,8-3,0 mikroJ, impulzusteljesítménye közel 10MW.

Az első femtosecundumos lézert 1998-bal építették és klinikánkon történt az első emberen végzett kezelés, mára már 12 évnyi tapasztalattal rendelkezünk.

A szemsebészetben már számos helyen alkalmazható a femtosecundumos lézer. A LASIK típusú lézerkezeléseknél biztonságos és rendkívül precíz védőlebeny kialakításán kívül perforáló keratoplasticánál ún. önzáró, különleges alakú implantátum készíthető, de ma már a cataracta sebészetben is alkalmazzák.

Az IntraLASIK kezelésnél tehát a védőlebeny kialakítása történik femtosecundumos lézerrel. Az elkészítendő lebeny paraméterei jól tervezhetőek igazodva a kezelni kívánt cornea adottságaihoz /átmérő, vastagság/, illetve a kezelés egyéb paramétereihez. Az elkészített lebeny vastagsága a centrumban és a széli részeken is állandó, míg a mechanikus keratommal készített lebeny vastagsága a centrumban és a széli részen különbözik. A femtosecundumos lézerrel így elkerülhető az ún. meniscus flap, nincs indukált astigmia és sphericus aberrácio. A meredek széli vágásnak köszönhetően /70 fokos/ a lebeny visszaillesztése excimer kezelés után könnyű és rendkívül pontos.

A védőlebeny készítéséhez speciális eszközökre van szükség. Ilyen az ún. paciens interface, mely egy steril, egyszer használatos vákuumgyűrű és a hozzá tartozó applanációs lencse. A felhelyezett vákuumgyűrű fixálja a szemet a lézerhez és mozdulatlanul tartja a kezelés alatt. A precízen felhelyezett vákuumgyűrűbe illesztjük az applanációs lencsét /ez a művelet az ún. dokkolás/, a cornea applanálásával alakítjuk ki a referenciafelszínt. Így a cornea eredeti felszínével párhuzamos, egyenletes vastagságú flap készíthető. A kijelző panelen pontosan követhető a dokkolás, a tökéletes applanálás. A lebeny helyzetét még ekkor optimalizálhatjuk, szükség szerint változtatható a lebeny átmérője is. A centrálisan elhelyezett, megfelelő átmérőjű lebeny nagyon fontos az eredményes kezelés szempontjából.

Az általunk végzett kezeléseknél alkalmazott lebenyparaméterek a következők:

- lebeny vastagsága: 110-120 mikron. A femtosecundumos lézerrel 90-400 mikron lehet a lebeny vastagsága

- Kb. 60 mikron az epithel, 10 mikron a Bowman membrán, így a 110-120 mikronos vastagság ideális.

- Az érintelen, ún. reziduális corneaágy vastagsága a mi gyakorlatunkban több, mint 290 mikron. Ha ennél kevesebb, nem végzünk Intralasik kezelést.

- a lebeny átmérője általában 8,6-8,7mm /5-9,5mm lehet/

- a széli vágás szöge 70 fok

- a nyél helyzete általában superior, de lehet nasalis és temporális is

- a lebeny vágása spirál vagy raster mintázatú lehet

- az alkalmazott energia a cornea ágyban 1,6 mikroJ, a széli vágásnál 2,1 mikroJ

- a kezelés időtartama 16-33 sec. között /az alkalmazott lézerkészüléktől függően/

A lebenykészítés után az excimer lézer mikroszkópja alatt történik a lebeny felemelése, majd a dioptriális kezelés. Az interface szűrt BSS-sel történő öblítése után kanüllel illesztjük vissza pontosan a lebenyt. Orientációs vonalak kijelölése lebenyfelemelés előtt nem szükséges, mert a széli vágás szögének köszönhetően a flap visszaillesztése könnyű és rendkívül pontos. Néhány másodperces várakozás után a szemhéjterpesztő eltávolítható és a paciens egy réslámpás kontroll után távozhat.

A kezelés helyi érzéstelenítésben történik. Betadinos szemhéj fertőtlenítés után 5 percenként adott 3 csepp Humacainnal érzéstelenítünk. A kezelés végeztével 1 csepp Tobradex szemcseppet kap a paciens, otthon 1-2 órás pihenést javasolunk csukott szemmel. A kezelés után rövid ideig könnyezés és idegentest érzés jelentkezhet, mely az előírt pihenés alatt rendszerint el is múlik. A szemet dörzsölni nem szabad, az első napon óránként Tobradex és műkönny használatát írjuk elő. A látás a fellépő kisfokú cornea oedema miatt néhány óráig még homályos, de fokozatosan tisztul. Utókezelésként 3 hétig adunk Tobradex cseppet fokozatosan csökkenő cseppszámmal, műkönny használatát 4-6 hónapig tartjuk szükségesnek.

Korai postoperatív szövődmények lehetnek a szemszárazság /ált. az első héten a lebeny alsó felét érintő siccás tünetek, ritkán pontszű hámhiányokkal/, erosió, lebeny mikrogyűrődése /a lebeny pontatlan visszahelyezéséből adódóan/, ill. felgyűrődése /szemdörzsölés miatt/, az interface-ben finom szemcsézettség, DLK /Diffúz Lamelláris Keratitis, mely a corneaágy vágásánál alkalmazott lézerenergia jó megválasztásával elkerülhető/.

Késői postoperatív szövődmények lehetnek a hámbenövés és a DLS /késleltetett fényérzékenység/.

Mind a korai, mind a késői postoperatív szövődmények eredményesen kezelhetőek.

Az IntraLASIK a LASIK technika előnyeit /az epithel és a Bowman-membrán megkímélése, ebből adódóan a fájdalommentesség és a gyors vísus rehabilitáció/ kihasználva a lebenykészítés közben fellépő szövődmények minimalizálásával egy biztonságos látásjavító lézerkezelést tesz lehetővé.