Hogyan óvjuk szemünket a nyári strandoláskor (is)?

Ha itt a nyár, akkor kézenfekvő a strandolás, hiszen az ember úgy érzi, hogy amikor legalább negyven fok van odakint, akkor legszívesebben egész álló nap a strandon lógna. Ha meg is teheti, mert épp az egyetemi szünet, vagy a szabadság édes napjai telnek, akkor se  felejtsük el, hogy a szemünk nem kifejezetten örül az ilyesfajta nyári mókának. Mutatjuk, mire kell odafigyelni strandolás közben.

Ugye a klórtól lesz piros a szem?

Mindenkinek ismerős a tipikus, klórral vegyített, fertőtlenítős “strandszag”? A klórt nem különösebben szereti a bőrünk, a hajunk és természetesen a szemünk sem. Vörös, viszket és ég, szidjuk a klórt, azon gondolkodunk, hogy miért nem lehet kíméletesebb módszerekkel tisztítani a vizet. Ha fokozottabb a helyzet, akkor  már a klór “felfedezőjét” is elátkozta a fél strand. Nincs igazuk! Sajnos a valóság ennél sokkal emberibb. Készüljünk fel, mert a valódi “tettes”, pontosabban “tettesek” névsora sem hangzik túl jól. Az IFL Science tudományos magazin szerint a strandolást követő szemirritációért elsősorban a vízben található emberi testnedvek, például az izzadtság és a vizelet felel. A klór ezeket a szennyezőanyagokat igyekszik semlegesíteni, és a közben termelődő melléktermék okoz irritációt. Ez ellen sajnos nem sokat tehetünk, ha nem kedveljük a természetes vizeket.

Hogyan óvjuk szemünket a nyári strandoláskor (is)?

A napfény ára

Nyáron természetesen a nyitott strandokat látogatjuk elsősorban és “napraforgó” üzemmódba kapcsolva keressük a kültéri lehetőségeket. Ezzel alapvetően nem is lenne semmi gond, ha a vízről visszaverődő napsugarak nem jelentenének plusz veszélyt. Természetesen könnyen orvosolhatjuk a problémát egy jó (valódi UV-védelemmel ellátott!) napszemüveggel. A lézeres szemműtét után pedig alapvető a szem UV-védelme, akár strandon vagyunk, akár nem. Erről az alkalmassági és a kontroll-vizsgálatok során is részletes tájékoztatást adnak a Focus Medical orvosai.

Szemüveg, kontaktlencse vs. strandvíz

Ha valaki még nincs túl a lézeres látásjavításon, akkor kellemetlen, de lehet, hogy a szem számára veszélyes helyzet állhat elő. Kellemetlen az, amikor  nemigen látunk szemüveg nélkül, és a felhőtlen úszkálásból és strandolásból hunyorgás és fejfájás lesz, miközben egy színes pacává olvad össze a strandolók serege. Ha valaki rosszul lát, nagyobb eséllyel esik át a lábmosó peremén vagy méri fel a medence végén a távolságot. Már önmagában ez sem túl megnyugtató, de a kontaktlencse-viselés talán még veszélyesebb. Ha még kontaktlencsében tervezzük strandolást, mindenképp az egynaposat válasszuk, mert ha a strandvízzel szennyezett lencse marad a szemben, csúnya irritáció és gyulladás lehet az eredménye.

Egyik megoldás sem teljesen optimális, ezért ha nem szeretnénk a nyarat félvakon, gyulladt szemmel vagy strandolás nélkül eltölteni, akkor mindenképpen meg kellene  fontolni a lézeres látásjavítás lehetőségét. Az eljárás nem fájdalmas, gyakorlatilag percek alatt kész, és szinte azonnal megtapasztalható, hogy milyen az élet lencsék és homályos foltok nélkül.

9 dolog, amiért a páciensek minket választanak

Maximális biztonság

Kimagasló szakértelem

30 éves tapasztalat

Prémium lézeres szemműtétek

Lézeres szemműtét orvosi garanciával

Egyedülálló lézerpark

Gyors életminőség javulás

Nálunk Ön van a fókuszban!

Barátságos környezet