Csak óvatosan a dizájn kontaktlencsékkel!

Az első dolog, amit egy másik emberben észreveszünk, az a tekintete. Mennyi mindenről árulkodnak a szemeink! A szem a lélek tükre, tartja a mondás, és tudatosan vagy nem, de van, aki pont emiatt próbál is rajta változtatni. Például dizájn kontaktlencsével. Önkifejezés, divat vagy veszélyes hóbort színes és mintás kontaktlencse?

Csak óvatosan a dizájn kontaktlencsékkel!

Vigyázat! Idegentest a szemben!

Akik látásproblémáik miatt hordanak kontaktlencsét, tudják, hogy mennyire oda kell figyelni a kontaktlencse tárolásánál, felhelyezésénél, hogy a legapróbb szennyeződés se jusson rá. A kontaktlencse alatt ugyanis nem mossa le a könny szinte másodpercenként a szaruhártyát, ezért az ott megtapadó kórokozók nagyon csúnya fertőzéseket tudnak okozni. Hetente jelennek meg újabb jelentések arról, hogy egyes kontaktlencse fertőtlenítő folyadékok mégsem ölnek meg minden baktériumot, így azok szabadon szaporodhatnak a szemünkön, és a történet vége gyakran valamilyen súlyos szembetegség.

Csak óvatosan a dizájn kontaktlencsékkel!

A szemorvosok ezért szívesebben ajánlják a naponta, vagy legalábbis a hagyományosnál gyakrabban lecserélhető lágy kontaktlencséket, mert azokon a rövidebb használati idő alatt kevesebb eséllyel telepedhetnek meg a kórokozók, ezáltal biztonságosabbak. A lágy kontaktlencsék további előnye, hogy biztosabban ülnek a szemgolyón, nem úszkálnak a könnyfilmen, ezért könnyebb megszokni őket. Negatívumként megemlítendő, hogy sajnos ezeknek rosszabb az oxigénáteresztő képessége, mint a könnyfilmen úszó kemény társaiknak, ráadásul összességében drágább a használatuk, hiszen gyakran kell eldobni és cserélni őket.

Azt, hogy milyen kontaktlencsét érdemes hordani, mindig a kontaktológus dolga eldönteni az adott személy életmódjának függvényében.

Kontaktlencse mint gyógyszer?

A fentiekből egyértelműen kiderül, hogy akinek nincs fénytörési problémája a szemén, annak semmiképpen sem ajánlott dizájnelemként kontaktlencsét hordani. Viszont vannak helyzetek, mikor dioptria nélküli gyógyhatású kontaktlencséket helyeznek fel bizonyos betegségek kezelésekor, vagy egyes szemműtétek után a szem védelme érdekében.

A Kaliforniai Egyetem kutatói például olyan kontaktlencsét hoztak létre, amibe nanogyémántokhoz kapcsolódó gyógyszer-hatóanyagot juttattak. A nanogyémántok egyenletesen "adagolják" a hatóanyagot a szembe, így az olyan megbetegedéseknél, mint például a zöld hályog - ahol a terápia jórészt szemcseppekkel történik - elég felhelyezni a kontaktlencsét, ráadásul kevesebb hatóanyag is elég, hiszen a szemcseppekbe adagolt hatóanyag 95%-a elvész, mert egyszerűen kimosódik a könnyel.

Forrás:

eleslatas.blog.hu

 

9 dolog, amiért a páciensek minket választanak

Maximális biztonság

Kimagasló szakértelem

30 éves tapasztalat

Prémium lézeres szemműtétek

Lézeres szemműtét orvosi garanciával

Egyedülálló lézerpark

Gyors életminőség javulás

Nálunk Ön van a fókuszban!

Barátságos környezet