Interjú Dr. Magyar Zoltánnal a szürkehályog műtétjéről

Interjú Dr. Magyar Zoltán kétszeres olimpiai bajnok tornásszal, a Magyar Torna Szövetség elnökével szürkehályog műtétjéről.

Hogyan vette észre, hogy szürkehályogja van? Mik voltak a tünetek?

Homályos volt a látásom, kettős látásom volt, az éjszakai vezetésnél egyenesen halálfélelmem volt, de mivel nagyon kevés idő jut magamra, ezért elég későn jutottam el szemészetre. Ott rögtön megállapították, hogy szürkehályogom van, műtétre lesz szükségem és a Focus Medicalba irányítottak.

Tudott valamit a szürkehályog műtétről? Ismerte a klinikát?

Természetesen utánanéztem a betegségnek, megkérdeztem az összes ismerősömet, akinek ilyen van. Mindenki megnyugtatott, hogy nem kell ettől félni. Utánanéztem annak is, hogy ki a legjobb ebben Budapesten, és hát ott volt az elsők között a klinikán dolgozó doktornő.

A magánklinika választása egyértelmű volt számomra. Mint említettem nagyon kevés az időm. Tudtam, hogy itt nem kell várakozzak, azt csak sejtettem, hogy az asszisztencia kifogástalan lesz, de már a vizsgálatok során be is igazolódott ez a feltevésem. Nagyon figyelmesek, kedvesek, ami legfontosabb, feloldják a feszültséget, amit egy orvosi vizsgálat, pláne egy műtét alkalmával érez az ember.

Mennyire volt gördülékeny a folyamat? Hogyan tudta összeegyeztetni a szoros programjaival a műtétet?

Nagyon rugalmasak voltak a klinikán, szinte én dönthettem el mikor is legyen a műtét. Átszerveztem a programjaimat, egy pár nap „szabadságot” engedélyeztem magamnak, és miután lelkileg is felkészültem, jöhetett a műtét.

Hogyan élte meg a műtétet? Milyen volt maga a beavatkozás?

Csoda történt a műtét alatt, mert én nem ezt vártam, nagyon féltem az elején. De a doktornő jó humora és az asszisztencia megnyugtató jelenléte, az, hogy műtét közben nyugtatólag beszéltek hozzám, teljese elvonta a figyelmemet a félelemről. Nem beszélve arról, hogy semmilyen fájdalmat nem éreztem.

Egy hónappal a műtét után, mennyire van megelégedve az eredménnyel?

Teljesen elégedett vagyok és nagyon jól érzem magam. A másik szememen is van szürkehályog és azt beszéltük meg a doktornővel, hogy ebben az évben ezt is megcsináltatom, mert most már nem félek tőle.

Az, hogy a félelme elmúlt, annak is köszönhető, hogy minden zökkenőmentesen, gyorsan történt és jó lett az eredmény?

Hát igen. Ez olyan volt, mint egy jó színdarab, izgalmas volt a bevezető része és csattanó is volt a végén. A klinikán mindenben segítettek, az előkészület, a félelem legyőzése, a fájdalomnélküliség és az eredmény, ez mind egymás után jött és pozitív volt.

Ezen pozitív élmények mellett, mi az, amiért jó szívvel ajánlaná ezt a klinikát?

Nem kell várnom, rögtön megkapom a vizsgálatot, illetve a kezelést. A kezelés minősége az csúcs. Még a speciális lencsék között is válogathattam.

Mindenkit, aki ezt megteheti, biztos ide fogok küldeni.

Mindenkinek csak ajánlani tudom a Focus Medicalt!

9 dolog, amiért a páciensek minket választanak

Maximális biztonság

Kimagasló szakértelem

30 éves tapasztalat

Prémium lézeres szemműtétek

Lézeres szemműtét orvosi garanciával

Egyedülálló lézerpark

Gyors életminőség javulás

Nálunk Ön van a fókuszban!

Barátságos környezet