A műsorvezető, a humorista és a DJ – Közös pont szemrevételezve

A műsorvezető, a humorista és a DJ – Közös pont szemrevételezve

Metzker Viki, Litkai Gergely és Papp Gergő: mi lehet a közös bennük?

Viki többszörös díjnyertes DJ, Papp Gergő mellbevágóan őszinte műsorvezető, Litkai Gergely pedig a bírósági tárgyalótermet cserélte fel a komédiás cégérre, ami Karinthy-díjat hozott neki.

Aki az elmúlt 10 évben nézett tévét, olvasgatta az internetet vagy néha elment szórakozni, az biztosan találkozott a nevükkel. Papp Gergő riporterként kezdte a pályafutását 15 évvel ezelőtt, de a valódi széleskörű ismertséget Pimasz Úr figurája hozta meg a számára. Közel 3 éve pedig az RTL Klub Reggeliben műsorvezető. Metzker Viki már 10 éve lemezlovasként szerez szuper perceket a zene szerelmeseinek, de emellett rádiós műsorvezetőként is dolgozik. Tehetségét lemezlovasként számos nemzetközi rangos díjjal ismerték el. Litkai Gergely először jogászi pályára készült, végül mégis a színpadon állva nevetteti meg a közönséget és a magyar stand-up komédia műfaj egyik úttörője vált belőle. Karinthy-gyűrűs humorista, a Dumaszínház vezetője és a társulatnak is aktív tagja.

A közös pont bennük a közönség szórakoztatása ugyan más-más stílusban, de a saját műfajukban, professzionálisan. A másik közös pont, hogy mindhárman homályos látással éltek és szemüveget viseltek, ezért úgy döntöttek, hogy látásjavító lézerkezelésre jelentkeznek. A Focus Medical Látásjavító Központot választották, amely több mint 30 éves múlttal rendelkező szemészeti klinika Budapesten. Papp Gergő esetében 1 év telt el már a kezelés óta, Litkai Gergely műtéte 6 éve volt, Viki esetében pedig már 7 év is eltelt, de a látásukkal továbbra is rendkívül elégedettek!

Kérdésünkre szívesen visszaemlékeznek, hogy miben okozott nekik életre szóló változást és hogyan élték meg a lézeres látásjavító kezelést.

„Életem egyik legszebb élménye volt”

Metzker Viktória 13 éves kora óta hordott -2,5-ös szemüveget, bár saját elmondása szerint annyira zavarta, hogy leginkább nem vette fel. Másik alternatíva a kontaktlencse lett volna a számára, de nem tudott vele megbarátkozni, mert nem szeretett a szemébe nyúlni, így maradt a homályos látás és a szemének erőltetése. 28 évesen végül, szerettei noszogatására ellátogatott a Focus Medical Látásjavító Központba a Margitszigetre és az ott elvégzett lézeres szemműtétnek köszönhetően azóta nem kell segédeszközöket használnia, hogy élesen lásson.

„Életem egyik legszebb élménye volt, amikor a műtét után aludtam pár órát, és mikor kinyitottam a szemem, mindent tűélesen láttam ahogy korábban még soha” -idézi fel a lemezlovas. Annyira meghatódott, hogy a kezelés után elsírta magát az örömtől. A meghatottság bizony könnyeket csalt a szemébe mert nem gondolta volna egy percig sem, hogy ennyire gyorsan és fájdalommentesen zajlik ez a lézeres szemműtét.

„A fellépéseknél óriási pluszt adott, hogy távolról is felismerem a rajongókat. Nagyon boldog vagyok, hogy ennyi idő elteltével is tökéletes a látásom, annak ellenére is, hogy 3 éve kisebb balesetet szenvedtem. Az egyik fellépésem közben hirtelen lekapcsolták a világítást, én pedig éppen inni készültem és mikor a poharamhoz hajoltam, a fekete szívószál belefúródott a szemembe. “- meséli. Viki természetesen ebben a szokatlan és nagyon ijesztő helyzetben is számíthatott a Focus Medical-ra. A másnapi vizsgálat során kiderült, hogy a szemének a felső hámrétege sérült meg a szívószáltól, de hamar begyógyult a sérülés a szakszerű ellátásnak köszönhetően. Viki azóta is remekül lát.

Percek alatt élesen fogok látni? Ez nem vicc!

Litkai Gergely esetében szó sem lehetett arról, hogy levegye a szemüveget mivel a szeme -4 dioptriás. Ezzel, szemüveg nélkül gyakorlatilag semmit nem látott a közönségéből, sőt nem csak a munkájában, a magánéletében is gondot okozott az erős homályos látás.

„Humoristaként szörnyű volt, hogy a szöveget el tudtam olvasni, de a hatását már nem láttam “– mondja.

Magánéletében sem volt gyakran egyszerű a helyzete. Éjszaka, amikor kisgyermeke felébredt, Gergelynek tapogatóznia kellett a szemüvege után és bizony ez álmosan sem egy kellemes művelet, de amikor egyáltalán nem lát valaki hiába kapcsol villanyt éjjel az még rosszabb érzés. Gergely 2015-ben döntötte el, hogy változtat ezen az állapoton és a lézeres szemműtét mellett tette le a voksát. Számára szórakoztató volt a kezelés és olyan élményként gondol vissza rá, mintha a Planetáriumba ment volna egy 15 perces lézershowra. „Azóta is élénken él bennem a pillanat, amikor először láttam élesen műtét után. Mindent jobban láttam, mint előtte szemüveggel “– meséli a humorista, aki 2 nappal a látásjavító eljárás után már fellépett a Dumaszínházban, és végre gond nélkül látta a közönség reakcióit.

Arra is szívesen gondol vissza, amikor először vett úgy napszemüveget, hogy vásárlásnál látta is azt, amit felpróbál. A lézeres műtétnek pedig volt még egy pozitív hozadéka: intenzívebben kezdett el sportolni, hiszen már nem zavarta az orrán folyamatosan fel-le csúszkáló szemüveg. „Szemüvegben mindig macera volt futni, kondizásnál is kényelmetlen volt, ha pedig levettem, nem láttam, mit csinált az edző “– magyarázza. Gergely a műtét óta minőségibb és aktívabb életet él, túrázik, kirándul, funkcionális edzésre jár és maximálisan elégedett a látásjavítás eredményével és életének minőségi változásával.

„Én egy nyavalygós gyerek vagyok, de ez tényleg nem fájt”

Papp Gergőnek csak negyven éves kora után kezdett el annyira romlani a látásélessége, hogy az zavaró legyen. Olvasószemüveggel kezdte, de később már a távollátáshoz is kellett készíttetnie egy szemüveget és ez egyre több bosszúságot okozott neki. „Utáltam szemüvegesnek lenni, de nem a hiúság miatt, hanem azért, mert semmit nem tudtam szemüveg nélkül csinálni. Rossz függeni egy külső segédeszköztől. Tényleg nagy bosszúság folyton keresgélni a szemüveget, úgy indítani a napot, hogy nem látok rendesen. Az már csak hab volt a tortán, hogy úgy néztem ki, mint a saját öregapám” – emlékszik vissza.

Papp Gergő az RTL Reggeli egyik adásában találkozott Dr. Fodor Erzsébettel a Focus Medical vezető főorvosával. A lézeres szemműtét pedig annyira felkeltette az érdeklődését, hogy azonnal utánajárt a témának és bejelentkezett alkalmassági vizsgálatra. Nagyon aggódott, hogy esetleg nem lesz alkalmas a műtétre, mert közelre és távolra is rosszul látott. Az alkalmassági vizsgálaton viszont kiderült, hogy Visumax HD kezelésre alkalmas, tehát műthető a szeme. 2020 év elején került sor a műtétre, ami néhány percig tartott és teljesen fájdalommentes volt. „Én egy nyavalygós gyerek vagyok, de ez tényleg nem fájt” – meséli, és hozzáteszi, az éles látás olyan érzést adott neki, mintha visszament volna 20 évet az időben. Távollátása több mint 150%-os, de a telefonja képernyőjét is tökéletesen élesen látja. Lelkileg és érzelmileg ez számára nagyon fontos volt. „Visszakaptam a szabadságomat, új dimenziók nyíltak meg előttem. “

Lássa élesen a világot Visumax kezeléssel

A Visumax a lézeres szemműtétek csúcstechnológiája, amelyet elsőként a több mint 30 éves tapasztalattal bíró Focus Medical Látásjavító Központ kezdett alkalmazni itthon. A német Zeiss gyár által kifejlesztett Visumax lézer a hagyományos FEMTO lézereknél jóval pontosabban, kíméletesebben és gyorsabban dolgozik, az eredmények pedig lenyűgözőek. Nem ritka a 100% feletti látás a műtét után! A VisuMax kezelések (Visumax, Visumax HD, VisuMax LBV, Visumax ReLEx SMILE®) a korábbiakhoz képest jóval szélesebb körben teszik elérhetővé a tökéletes látásélményt. Világszerte páciensek milliói tapasztalhatták már meg, hogy a beavatkozás valóban fájdalommentes, a felépülési idő pedig rövid, ezáltal nem zökkent ki a szokásos rutinból, még szabadságot sem kell kivenni. Gyorsan, akár 1 nap pihenés után visszatérhetünk az aktív hétköznapokhoz, csak már szemüveg és kontaktlencse nélkül, az éles látás korlátlan szabadságával.

Most jelentős kedvezménnyel részesülhet Visumax lézeres látásjavító kezelésben. Használja ki a lehetőséget, és jelentkezzen alkalmassági vizsgálatra, ahol kiderül, melyik eljárás lenne a legmegfelelőbb az Ön és a szeme számára!

9 dolog, amiért a páciensek minket választanak

Maximális biztonság

Kimagasló szakértelem

30 éves tapasztalat

Prémium lézeres szemműtétek

Lézeres szemműtét orvosi garanciával

Egyedülálló lézerpark

Gyors életminőség javulás

Nálunk Ön van a fókuszban!

Barátságos környezet