Amikor már nem tudunk addig nyújtózkodni, ameddig kellene

Fiatalon még nehéz elképzelni, milyen az, amikor valami hiába van nagyon közel, egyáltalán nem látjuk élesen. Idősebb korban azonban szinte elfogadjuk, hogy ez az öregedéssel jár, nincs mit tenni. Inkább egy kicsit távolabb tartjuk a könyvet vagy az étlapot, aztán már nagyon távol, végül pedig azon kapjuk magunkat, hogy a buszon előttünk ülő fejéhez támasztjuk a könyvet, mert csak úgy öltenek formát a betűk. Megmutatjuk, miért történik ez meg előbb-utóbb mindenkivel.

Az idő előrehaladtával miért kell egyre távolabb tartani az olvasnivalót?

Bár 45 évesen még nem érezzük magunkat öregnek,  átlagosan nagyjából ettől a kortól kezdve már számolni kell az időskori távollátással, azaz a presbyopiával, amit a köznyelv csak "öregszeműségnek" nevez. Aki távollátó, az élesen lát távolra, tehát a szemlencséjével nincs komoly gond, de olvasáskor már távolra kell tartani a könyvet, hogy el tudja olvasni az apróbb betűket. Ennek az az oka, hogy a testünk többi izmához, szövetéhez hasonlóan (gondoljunk csak a bőrünkre) a szem akkomodációját lehetővé tevő izmok is veszítenek rugalmasságukból, sőt maga a szemlencse is veszít deformációs képességéből, ezért csak szűk határok között alkalmazkodik a látott kép távolságához. Jól példázza a változást, hogy egy gyerek szeme még 20 dioptriát tud átfogni, míg egy 40 éves emberé már csak 6-7-et. Ez a  6-7 dioptria még nem a világ vége, azonban ha 3 alá csökken, akkor már öregszeműségről beszélünk. Persze a dioptria is egy megfoghatatlannak tűnő fogalom, de valójában pontos számítások eredménye. A dioptria a fókusztávolság reciprok értéke. Tehát ha egy lencse fél méteres fókusztávolsággal rendelkezik, akkor a dioptriája 2 .

Amikor már nem tudunk addig nyújtózkodni, ameddig kellene

Elkerülhető az öregszeműség?

Ha nem is jelent 100%-os megoldást, azért segít az öregszeműség megelőzésében az egészséges életmód és a szemtorna. De ugye mondani sem kell, hogy ezt nem akkor illik elkezdeni, amikor már észlelhető a probléma? A szemorvosok is gyakran javasolják ezeket a különböző szemészeti problémák megelőzésére, enyhítésére, azonban ha öregszeműségről van szó, a szakemberek általában kételkednek a soft módszerek hatásosságában és tartósságában. Ma a leggyakoribb, legtöbbek által választott megoldás az olvasószemüveg, amit viszont sok negyvenes éveiben járó tekint “cikinek”, hisz szerintük “öreges”, ezért nem ritka, hogy halogatják is a szemüvegvásárlást - ezzel pedig csak rontanak a helyzetükön.

Számukra is jó megoldás lehet az állandó szemüveg (multifokális és folytonos átmenetet biztosító szemüveglencsékkel), amely talán még mindig divatosabbnak számít az olvasószemüvegnél, és nem is kell folyton csereberélni a szemüvegeket. A multifokális szemüvegekhez hasonlóan léteznek multifokális kontaktlencsék is, sőt szembe beépített lencsék is.

Létezik lézeres megoldás is

Ma már elterjedt megoldás a távollátás kezelésére a lézeres látásjavítás, azon belül is az olvasószemüveg-kezelés, amely egy gyors és tartós beavatkozás. Az eljárás során a szaruhártya fénytörési tulajdonságait változtatjuk meg lézerrel, így képesek leszünk közelre is élesen látni. Ezt úgy oldjuk meg, hogy az egyik szemet távollátásra állítjuk be, míg a másikat közellátásra. Így romlik ugyan valamennyit a térlátási képességünk, ahogy a beültethető lencsék esetén is, de legalább élesen látunk. 

Mindenesetre aki már nem lát jól közelre, és hatásosabb megoldást keres a szemüvegnél a kontaktlencsénél, bátran menjen el egy alkalmassági vizsgálatra és tudjon meg többet a lézeres látásjavításról!
 

9 dolog, amiért a páciensek minket választanak

Maximális biztonság

Kimagasló szakértelem

30 éves tapasztalat

Prémium lézeres szemműtétek

Lézeres szemműtét orvosi garanciával

Egyedülálló lézerpark

Gyors életminőség javulás

Nálunk Ön van a fókuszban!

Barátságos környezet