ÉLES LÁTÁS MÁSODPERCEK ALATT!
VISUMAX típusú műtéteink mellé 200.000 Ft értékű
kedvezménycsomag vehető igénybe 2 szem kezelésénél!
Prémium lézeres látásjavítás a Focus Medicalnál
Konzultációs nap a Focus Medicalban október 12-én.
Sorozatunk második részében a szaruhártyát vizsgáljuk meg közelebbről. A szemünknek ez az óra üveglapjához hasonló alakú része a szem első védvonala, a külső védőburkolatának elülső, áttetsző része.
A szaruhártya görbülete befolyásolja a fénytörést, vagyis tulajdonképpen a látásunkat is. Középen a legvékonyabb, mindössze fél mm, míg a szélei felé haladva egyre vastagodik, elérheti az egy mm-t is. A felnőttek szaruhártyája áttetsző, nem futnak rajta erek, ezért a tápanyagellátást más úton kell pótolnia a szervezetünknek. A külső és a belső felületén található sejtek segítségével egyrészt a könnyből, másrészt a pedig a csarnokvízből vonja ki a szükséges oxigént és tápanyagokat. Emiatt nagyon fontos, hogy amennyiben kontaktlencsét viselünk, minden esetben pontosan tartsuk be szakorvosunk utasításait, hiszen a nem megfelelően hordott kontaktlencse komoly szemgyulladást is előidézhet.
A szaruhártya gazdag idegvégződésekben, emiatt érzékeny annyira, hogy bármilyen idegentest ér hozzá. Pár, szembe került homokszem is milyen kellemetlen érzést okozhat számunkra! Ha a szaruhártya külső felszíne megsérül, a gyógyulás több napig is eltarthat, azonban a szaruhártya mélyebb rétegeiben már nem találhatóak idegvégződések. Ez az alapja például a kétlézeres, úgynevezett lebenyes szemkezeléseknek is, melyek a szaruhártya külső rétegének felhajtása után, annak mélyebb rétegeiben végzik el a fénytörési hibák korrigálását. Emiatt nincs sem a műtét közben, sem azt követően fájdalomérzete a pácienseknek.
Ahhoz, hogy a szaruhártyánk egészségét megtámogassuk, antioxidánsokban gazdag ételeket kell ennünk. Az alábbi infografikán felsoroltunk néhány ételt, amelynek fogyasztásával hozzájárulhatunk szemünk egészségéhez.
Mit egyél, hogy jobban láss? 1. rész