Kedves Pácienseink!

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a szálloda felújítási munkálatai miatt 2019. február 18-tól klinikánk recepcióját a Thermal Hotel Főbejáratánál, a földszinten jobbra találják.
Kérjük, hogy érkezésük után ott legyenek szívesek bejelentkezni.
Megértésüket köszönjük.

Mit egyél, hogy jobban láss? 4. rész

Negyedik részéhez ért sorozatunk, melyben arra törekszünk, hogy jobban megismerjük, hogyan is épül fel a szemünk, milyen részekből áll, mi szükséges a zavartalan működéséhez, illetve tudunk-e tenni annak érdekében, hogy egészségét minél tovább megőrizhessük. A korábbi részekben górcső alá vettük a retinát, a szaruhártyát és a sárgafoltot, a mostani részben pedig a szemlencséről lesz szó.

A szemlencse egy átlátszó, lencse alakú szövet, mely a szivárványhártya és az üvegtest között található, átmérője 9 mm, vastagsága 4,5 mm. Különlegességét az összetételének köszönheti: nagyrészt fehérjék vizes oldatából áll. Emiatt rugalmas, és gyorsan képes a domborúságát változtatni, ezért alakul ki éles kép az ideghártyán akkor is, ha közeli és akkor is, ha távoli dolgokra fókuszál a szemünk.

A szemlencse közepe tájékán lévő hámsejtek az idővel előre haladva fokozatosan lencserostokká alakulnak át, emiatt a szemlencse együtt nő az emberrel. Rugalmassága ugyanakkor az életkor előrehaladtával folyamatosan csökken, egyre keményebb lesz. Ennek "köszönhető", hogy idővel olvasáskor mind távolabb kell a szemünktől tenni az újságot vagy a könyvet, nehezen olvassuk el az apró betűket, 45-50 éves kor körül pedig a legtöbbünknek olvasószemüvegre van szükségünk. Van azonban más megoldás is! A lézertechnika forradalmi fejlődése mára elérhetővé tett számunkra egy olyan lézeres eljárást, mellyel a presbyopia vagyis az öregszeműség is kiváló eredményekkel kezelhető, így nincs szükség olvasószemüvegre.

A szemlencse leggyakoribb betegsége – az öregszeműség mellett - a szürkehályog, mely során a rugalmatlanná vált lencse elveszti a fényáteresztő képességét. A szürkehályog orvosi neve a katarakta, mely vízesést, zuhatagot jelent, és arra utal, hogy a páciens mintha egy vízfüggönyön keresztül lenne képes észlelni a dolgokat. A szemlencse már nem átlátszó többé, így a látás is erősen akadályozott, mind az élességet, mind a színek érzékelését tekintve is. A szürkehályog egyetlen kezelési módja jelenleg a lencseműtét, melynek során az elöregedett szemlencsét műtéti úton eltávolítják és a helyére új, műlencsét helyeznek be. A legkorszerűbb műlencsékkel elérhető, hogy ne csak a színeket kapja vissza a páciens, hanem a látásélessége is tökéletes legyen.

A szemlencse számára legnagyobb kihívás az öregedés, ezért nagy mértékben szüksége van antioxidánsokra, de emellett támogathatjuk működését C- és E-vitaminnal. Szerencsére ezen tápanyagok és vitaminok számos élelmiszerünkben megtalálhatóak, így azok fogyasztásával hozzájárulhatunk szemünk egészségének megőrzéséhez.

Infografika a szemlencséről

Mit egyél, hogy jobban láss? 1. rész

Mit egyél, hogy jobban láss? 2. rész

Mit egyél, hogy jobban láss? 3. rész

9 dolog, amiért a páciensek minket választanak

Maximális biztonság

Kimagasló szakértelem

Több mint két évtizedes tapasztalat

Prémium lézeres szemműtétek

Lézeres szemműtét orvosi garanciával

Egyedülálló lézerpark

Gyors életminőség javulás

Nálunk Ön van a fókuszban!

Barátságos környezet